.RU

5.2. LEYGUES FRANCIA MINISZTERELNÖK ÉS KÜLÜGYMINISZTER PRAZNOVSZKYNAK, A MAGYAR MEGBÍZOTTNAK

5.2. LEYGUES FRANCIA MINISZTERELNÖK ÉS KÜLÜGYMINISZTER PRAZNOVSZKYNAK, A MAGYAR MEGBÍZOTTNAK



iratszám: 74

irat típusa: Szám nélküli irat

keltezési hely: Párizs,

keltezési idő: 1920. november 5.

Elnök Úr!

Október 29-én kelt levelében206 volt szíves a nagykövetek tanácsát arról értesíteni, hogy a magyar kormány jóváhagyásra az országgyűlés elé terjesztette a trianoni békeszerződés törvénybe iktatására vonatkozó törvényjavaslatot.

Azt hangoztatta, hogy Magyarországot mindenkor békés szándékok vezérelték, hozzátéve, hogy azt a feladatot, amely a békeszerződés ratifikálására vonatkozó törvényjavaslat benyújtásával a kormányára hárul, nagyban megkönnyítené, ha a kabinet egyidejűleg bejelenthetné az országgyűlésben, hogy a nagyhatalmak eljárnak a szomszédos országoknál annak érdekében, hogy rávegyék őket a magyar nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartására, továbbá hogy készek haladéktalanul megtenni a határmegállapító bizottságok megalakítását célzó intézkedéseket.

A nagyköveti konferencia mindig is figyelmeztetett, hogy a közép-európai államok kötelesek tiszteletben tartani azokat a jogokat, amelyeket a nagyhatalmak oltalma alatt megkötött békeszerződések elismertek az etnikai, nyelvi vagy vallási kisebbségek számára. A szövetséges kormányok szilárd eltökéltséget mutatnak e politika folytatására, ám ön bizonyára tisztában van azzal, hogy feladatuk mennyivel könnyebbé válik e téren attól a naptól kezdve, amelyen Magyarország a trianoni békeszerződés törvénybe iktatásával megcáfolhatatlan ténnyel szolgál békés szándékaira nézve. A nagykövetek tanácsa azonban úgy határozott, hogy nem várja be ezt az időpontot, és újfent fölhívja a Magyarországgal szomszédos államok figyelmét, tartsák be a békeszerződések kisebbségvédelmi előírásait.

Ami a határmegállapító bizottságok létrehozását és az 1920. május 6-án a konferencia által a magyar békeküldöttséghez intézett kísérőlevélben207 meghatározott hatáskörüket illeti, a szövetséges hatalmak e kérdéssel már foglalkoztak, ám nyilvánvaló, hogy e bizottságok csak akkor kezdhetik meg működésüket, amikor a békeszerződés hatályba lép, és ennek a hatályba lépésnek nélkülözhetetlen előföltétele az, hogy Magyarország törvénybe iktassa a békeszerződést.

Magyarországnak tehát – amint erre a nagykövetek tanácsa több ízben rámutatott – mind a két szempontból saját érdeke, hogy a ratifikáció meggyorsítása érdekében a szükséges intézkedéseket megtegye.

Fogadja, Elnök úr, legmélyebb tiszteletem kifejezését.

levéltári jelzet: AD.Actes de la Conférence de la Paix vol. 144. f, 77.

5.3. PANAFIEU VARSÓI FRANCIA KÖVET LEYGUES FRANCIA MINISZTERELNÖKNEK ÉS KÜLÜGYMINISZTERNEK



iratszám: 75

irat típusa: 507–508. sz. távirat

keltezési hely: Varsó,

keltezési idő: 1920. november 5. 19 óra 50 (Érkezett: november 5. 22 óra, 21 óra 55)

Take Ionescu /Jonesco/, aki hétfőn érkezett Varsóba, tegnap egyenesen hazautazott Bukarestbe. Amint előrelátható volt, nem sikerült lefektetni egy esetleges megállapodás alapjait. A román külügyminiszter a lengyel kormány tagjaival folytatott megbeszélései során elsősorban szándékaik és terveik iránt látszott érdeklődni. Amint arról Sapieha herceg nekem beszámolt, Ionescu igen tartózkodónak mutatkozott, és csak általános jellegű szempontok megfogalmazására szorítkozott. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy a Cseh– Szlovákiával szemben táplált indulatok még nem csillapodtak le kellőképpen ahhoz, hogy Lengyelország csatlakozása a kisantanthoz szóba jöhetne. Másrészről azt is láthatta, hogy a lengyel kormányt mindenekelőtt a keleti, illetve a balti kérdések foglalkoztatják, amelyek Románia számára csak másodlagosak.

Take Ionescu közölte velem, hogy a lengyelek egy különmegállapodást szerettek volna kötni Romániával, amiről azonban nem lehet szó. Kijelentette, hogy Varsó kisantanthoz való csatlakozásának még nem érkezett el az ideje. Úgy vettem észre, hogy ideérkezésekor többre számított, ezért egy kicsit csalódott látogatásának eredményében. Valóban, gyakorlati szempontból ezeknek az eredményeknek nincs semmi gyakorlati következménye. A két fél fölvette a kapcsolatot egymással, fölismerték, hogy országaik érdekei egybeesnek, nézeteltérésre semmi okuk, és politikájuk ugyanazon célt, a béke megerősítését követi. A búcsúebéden, amelyet tegnap adott Sapieha herceg, és amelyre hivatalosak voltak a külképviseletek vezetői, a herceg és Take Ionescu beszédei is egyértelműen ezt fejezték ki. (Mindössze) annyi derült ki elég gyorsan, hogy ennél többre nem lehet számítani.

Egyébként varsói fogadtatásával és a figyelmességgel, melynek jeleivel elhalmozták, a román külügyminiszter nagyon elégedett volt.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918–40. Roumanie vol. 63, ff. 2–3.

5.4. FOUCHET BUDAPESTI FRANCIA FŐBIZTOS LEYGUES FRANCIA MINISZTERELNÖKNEK ÉS KÜLÜGYMINISZTERNEK



iratszám: 76

irat típusa: 264. sz. irat

keltezési hely: Budapest,

keltezési idő: 1920. november 6.

Ezen a héten hosszas megbeszélést folytattam József főherceggel. Korábbi leveleimből Nagyméltóságod már ismeri erről a megfontolt, közepes értelmi képességű, ám előrelátó, nézeteiben inkább szabadelvű, talpig becsületes és kötelezettségeit híven teljesítő hercegről szerzett benyomásomat. A Habsburg-család tagjaként osztozott annak viszontagságaiban. Mára csak a kitüntető, de semmire sem jogosító „Fenség” címe maradt meg, noha még mindig pompás budai palotájában lakik. Habsburg Józsefet, az általa nem sokra tartott volt császár208 távoli unokafivérét – akire császári származásának köszönhetően a csaknem teljes egészében monarchista népesség tisztelettel néz föl – ebben az országban mindig is kizárólag magyar hercegnek tekintették, és a vidéki lakosság meg a városi középosztály körében élvezett népszerűségének nincs is más alapja. Gyakorta emlegetik Magyarország következő királyaként. Legutóbbi beszélgetésünk során egyértelműen kiderült, miféle becsvágy fűti. Ezért is számolok be hűen róla Nagyméltóságodnak.

„Ha valaki azt hiszi, hogy a mostani helyzet sokáig tarthat, az nagyon téved” – lényegében így fogalmazott József főherceg. „Nagyon téved Horthy tengernagy, aki az országgyűlésnek a trón kérdésében tanúsított türelmetlensége láttán a parlament föloszlatását fontolgatja, akár erőnek erejével is, mégpedig attól a gondolattól vezérelve, hogy csak akkor kell királyt választani, miután a nehézségek nagy részét már megoldottuk. Én ezzel szemben úgy vélem, hogy ebben az országban csak akkor lesz újból rend, ha a királyi hatalmat visszaállítottuk. Csak a királyi hatalom lesz képes az országot a jövőbe vezető úton elvezetni.

És vajon ki legyen a király? Habsburg király kell, mert mást nem akarnak az emberek. A legtöbben rám gondolnak. A nép, főleg a vidéki lakosság engem akar. Sok főnemes, persze nem mind – a legitimitás elvére hivatkozva – inkább unokafivéremet, Károlyt szeretné a trónon látni. Egyszóval, ha Franciaország föloldaná a Habsburgokat sújtó tiltást, csaknem bizonyosan állíthatom, hogy én leszek a király.

Tételezzük föl egy pillanat erejéig, hogy a körülményeknek köszönhetően hatalomra kerülök. Ez esetben azonnal kiáltványt teszek közzé, amelyben meg fogom erősíteni: 1. arra irányuló elhatározott szándékomat, hogy békében éljünk szomszédainkkal; 2. antantorientációnkat, vagyis közeledésünket Franciaországhoz, amelyet a szövetség vezetőjének tartok. Célul tűzöm ki, hogy egyezményeket írjunk alá a Magyarországot körülvevő államokkal, nevezetesen Romániával és Cseh–Szlovákiával. Ami Romániát illeti, úgy gondolom, hogy megértésre tudunk jutni, föltéve, ha kellőképpen tekintetbe vesszük a magyar közvélemény érzékenységét. Először gazdasági megállapodásokat kötünk majd, hogy a későbbiek során – a francia kormány segítségével – politikai engedményeket érjünk el Romániával Erdélyre vonatkozóan. Cseh–Szlovákiára nézve megbízható forrásból tudom, hogy Masaryk elnök jó szemmel nézné trónra lépésemet. Ezt bizton állíthatom, mégpedig azon megnyilatkozásai alapján, amelyeket egy szlovák barátomnak tett, akit tudta nélkül küldtem hozzá, azzal a kéréssel, hogy puhatolja ki a véleményét. Masaryk bölcs férfiú, akit nagyra tartok. Az ő hozzájárulásával létrejöhet a megegyezés országaink között.

Bizonyára arról is van tudomása, hogy rokonszenvvel viseltetünk Lengyelország iránt, amely azt viszonozni látszik. Ezért szeretném, ha Lengyelországgal is szorosabbra fűznénk kapcsolatainkat.

Most pedig szóljunk néhány szót Olaszországról. Mi Franciaország felé akarunk fordulni, mivel erősebb és hatalmasabb. Ha választanunk kell Párizs és Róma között, Párizs mellett döntünk, de ha Párizs eltaszít bennünket, Rómába megyünk. Megjegyzem, különösen szerencsésnek tartanánk, ha egyszerre támaszkodhatnánk Franciaországra és Ola

szországra, ám eközben Franciaország elsőbbséget élvezne. Ezek a főbb irányai annak a politikának, amelyet uralkodóként követnék. Fölhatalmazom arra, hogy mindezt tudassa Párizzsal. Kormányának a dolga eldönteni, hogy inkább unokafivérem, Károly mellett dönt, aki állítása szerint jelenleg a francia kormány támogatását élvezi.”

József főherceg mondanivalóját – amelyet egy órán át tartó beszélgetésünk során nagyon világosan fogalmazott meg – igyekeztem a legjobb tudásom szerint összefoglalni. Ezek után Nagyméltóságod eldöntheti, valóban olyan csekély tehetség szorult a főhercegbe, amint azt ellenségei állítják. Azt mindenesetre kétségbe vonom, hogy a volt császárnak ilyen határozott elképzelései volnának.

A főhercegnek – akinek előadását gyakran szakítottam félbe konkrét kérdéseimmel – azt válaszoltam:

1. hogy részemről a Habsburg-családra vonatkozóan az antantnak a magyar kormányhoz eljuttatott februári jegyzékét tekintem érvényesnek, mindamellett nagyon is jól tudom, az ország csaknem egységesen kiáll amellett, hogy egy, ebből a házból való uralkodó foglalja el a trónt;

2. hogy csak helyeselni tudom az általa fölvázolt politikát, amely a szomszédos államokhoz való közeledést és a jó kapcsolatok kiépítését szorgalmazza. Hozzátettem, hogy ez az elképzelés főleg Románia vonatkozásában lehet eredményes, és egyébként megegyezik a francia kormány politikájával. Egy konkrét kérdésre válaszolva még azt is kifejtettem, hogy a francia kormány továbbra sem táplál semminemű ellenséges érzést a békeszerződés törvénybe iktatására készülő és új helyzetét tudomásul vevő Magyarország iránt, sőt készek vagyunk támogatást nyújtani ahhoz, hogy rávegye Romániát a – Budapest számára fontos – gazdasági együttműködésre, hasonlóképpen a magyar nemzeti kisebbségekkel való jobb bánásmódra.

Végül kihasználtam az alkalmat arra, hogy méltassam Masaryk elnököt, valamint széles látókörű és békére törekvő politikáját.

3. Rátérve a Budapesten ez idő tájt annyira buzgólkodó Olaszország befolyásának kényes kérdésére hangsúlyoztam, hogy a mindig megbízható Franciaország egyik szövetségese ellen sem politizál, azonban – mint ahogy azt a főherceg saját maga elismerte – nagyobb tekintélyünk, nagyobb erőnk bizonyos előnyt biztosít számunkra, amelyet az általunk nyújtott komolyabb támogatás is indokol.

Végül megragadtam a kínálkozó alkalmat, és megkérdeztem a főherceget, mi az ő, illetve honfitársai véleménye Németországról. Íme a válasza:

„Lengyelország egymaga nem veheti föl a harcot Németországgal. A lengyel katona még az orosznál is kevesebbet ér, a német katonával szemben pedig ugyancsak alulmarad. Mivel a magyar segítség nem mentheti meg Lengyelországot, semlegesnek kellene maradnunk. Más volna azonban a helyzet, ha Lengyelországnak – német támadás esetén – Franciaország segítséget nyújtana a Rajnánál. Ez esetben a magyar hadsereg az önök támogatásával Németország ellen fordulna.” És mivel megkérdeztem tőle, hogy vajon a magyar katona hajlandó lesz-e korábbi fegyvertársa ellen fordulni, a főherceg ekképpen válaszolt:

„Ne használja azt a szót, hogy fegyvertárs! Hiszen 1866-ban Poroszország ellen küzdöttünk, a mostani háborúban pedig nem igazán voltunk megelégedve azzal, ahogy a német hadsereg Magyarországon viselkedett. A magyar paraszt ki nem állhatja a németeket. Ha úgy alakulnak a dolgok, igenis harcolni fogunk a németek ellen!”

Nagyméltóságod figyelmét bizonyára nem kerüli el, milyen jelentőséget nyernek József főherceg kijelentései, ha egyszer tényleg elfoglalja Magyarország trónját. Őszintesége felől nem lehetnek kétségeink; véleménye egyébként teljesen megegyezik legalábbis azzal, amit szabadelvű irányzatú pártjának a többsége hangoztat. Az biztos, hogy az egyszerű nép soraiból való magyarok, meg a magyar értelmiségiek körében – akkor is, ha utóbbiak még néhány esztendeig ki lesznek téve a német rendszerű egyetemi oktatás befolyásának, amelyet egyébként, ha úgy akarjuk, föl lehet számolni – a francia befolyás könnyebben érvényesül, mint a mágnások között. Egy bizonyos számú, jó helyzetértékelő képességű arisztokratától eltekintve, mint amilyenek a hatalom jelenlegi birtokosai, a németbarátság a főnemesség körében dívik erősen, tehát Károly király – már ha egyáltalán valaha is trónra kerül – nélkülözhetetlen bizalmasai körében. Úgy vélem, e megállapítás József főherceg oldalára kell hogy állítson bennünket, már tudniillik abban az esetben, ha az antant nem tartaná fönn a Habsburgokra vonatkozó korábbi tiltását. Ezért megint csak azt tudom hangsúlyozni, hogy József – akit Bécsben nem néznek jó szemmel – mindenekelőtt magyar herceg. Könnyen elképzelhető, milyen kedvező hatást váltana ki József főhercegből és híveiből, ha elsőként nyilvánítanánk ki, hogy nem ellenezzük hatalomra kerülését. És vajon József nem különb az ifjonc és tétova Albrechtnél? Végül is, akad-e külföldi uralkodó, aki alkalmasabb volna Józsefnél?

Egyik legutóbbi, október 25-én kelt, 248. sz. táviratomban,209 amelyben az olaszok budapesti ármánykodásáról számoltam be, célzást tettem egy olasz hercegre, akinek személyéről egyelőre semmit sem tudok, de akinek a jelöltsége egy csapásra annyira fontossá vált, hogy Castagneto herceg váratlanul hazautazott Rómába. Meglehet, ez a sakkhúzás – amelyről József főherceg bizonyára értesült – összefüggésben van ezen utóbbi beszélgetéssel, amelyet a főherceg nálam kierőszakolt, másfelől az általa olyan őszintén föltárt olasz ajánlatokkal, amelyek – ha elfogadják őket – kétségkívül befolyásunk igen gyors hanyatlását idéznék elő.

A helyzetet elég súlyosnak látom ahhoz, hogy sürgős vizsgálatnak vessük alá. Magyarország végleges politikai orientációja – amelyről rövidesen döntés születik – Közép-Európa egész jövője szempontjából meghatározó jelentőségű lesz, és a trón kérdése nagyban befolyásolja ezt az irányválasztást. Vajon ha a még mindig bizonytalankodó Magyarország végre hajlandó lesz elfogadni a mi védelmünket, miért ne tehetnénk meg, hogy egy olyan hercegnek egyengessük az útját, akinek a trónra jutása számunkra a legkevesebb kockázattal, hogy ne mondjuk azt, hogy a legtöbb biztosítékkal jár? Egy ennyire nyugtalan országban, mint ez, az események nagyon könnyen fölgyorsulhatnak. Magyarországot most kell megszerezni. Ugyanezzel a postával továbbított … sz. levelemben – úgy hiszem – az összes olyan, csaknem közvetlen hatást kiváltó politikai eszközt fölsorakoztatom, amely véleményem szerint alkalmas volna születőben levő népszerűségünk növelésére. Ezekhez az eszközökhöz, úgy vélem, még oda kell venni az uralkodó megválasztását, hiszen ez a személy – bárki legyen is ő – arra hivatott, hogy Budapesten fontos szerepet játsszon. Figyeljük vigyázó szemmel, hogyan érvényesül az olasz befolyás, amelyet rövid idő elteltével képtelenek leszünk majd Németország befolyásától elkülöníteni! Ügyeljünk arra, hogy ne támadhasson föl a német Közép-Európa, amely elzárná előlünk a Keletet, elszigetelné Romániát Lengyelországtól, és Cseh–Szlovákiát szorítóba fogva, a végén megfosztana bennünket a kontinens fölötti hegemóniától, amely pedig győzelmünknek köszönhetően bennünket illet.

levéltári jelzet: AD.Europe 1918–40. Hongrie vol. 60, ff. 90–97.

2010-07-19 18:44 Читать похожую статью
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • Контрольная работа
  • © Помощь студентам
    Образовательные документы для студентов.